Kik vagyunk?

Mi, a Geszta-Studió Bt egy 1995-ben alakult magyar családi vállalkozás vagyunk. Évtizedek óta foglalkozunk földméréssel, valamint sok éve temetőnyilvántartások készítésével. 

2016-ban készítettük első temetőnyilvántartó programunkat. 

Tudjuk, hogy a temetők fenntartóinak szinte nyűg ez a nyilvántartás, ezért olyan szemmel kezdtük a program készítését, mint ha mi lennénk a fenntartók. Több fenntartóval beszélgettünk, hogy milyen igényük, elképzelésük lenne egy program használata során. Próbáltuk ezeket beépíteni a programba figyelve arra, hogy azért a mindenkori rendeletnek is megfeleljünk. Mondhatjuk, hogy a törvényhozást megelőzve mi már a kezdetektől jelszóval védett adatbázisokkal dolgozunk, ezért az Uniós rendelet (GDPR) nálunk nem eredményezett plusz terhet. 

Fontosnak tartottuk, hogy mind az eltemettető mind a sírhely felett rendelkező adatait is kezelje a program. Fenntartói igényre került be a programba olyan is, hogy akár a temetőben vállalkozási tevékenységet folytató vagy területhasználattal kapcsolatos nyilvántartások is egy helyen legyen kezelhetők.

Figyeltünk arra is, hogy kezeljük a lejáró sírhely megváltásokat és erről néhány kattintás után a rendelkezőt ki is lehessen értesíteni.
Nálunk az sem okoz gondot, ha egy elhunytat exhumálni kell vagy éppen egy régi sírt kell felszámolni.
Viszont a legfontosabb számunkra az volt, hogy a felvitt adatbázist össze kössük egy digitális térképpel. 
Nagyon sokan vizuálisak, ezáltal jobban átlátják a temetőt, ha tudják itt a főbejárat és ha erre elindulok akkor kb. kinek merre van a sírja. Ezáltal a térkép modulban van szerkesztési lehetőség is. 
Mert számunkra fontos, hogy Ön mint megrendelőnk a legjobbat kapja!

Reméljük, hogy honlapunkat áttanulmányozva mindenre kiterjedő válaszokat kap. Amennyiben mégsem, keressen minket valamelyik elérhetőségünkön és szívesen állunk rendelkezésére minden kötelezettség nélkül az év bármely napján.

A program fejlesztője és kizárólagos forgalmazója a Geszta-Studió Kereskedelmi és Szolgáltató Bt!